Lakner Zoltán: A magyar kormányzat ma bebizonyította, hogy meddig tart a szuverenitása Putyinnal szemben, semeddig
A politológus szerint a nemzetbiztonsági kockázat a „várbeli spájzban” van.
A politológus szerint a nemzetbiztonsági kockázat a „várbeli spájzban” van.
A politológus szerint még nem tudni, hogy mekkora lesz a Fidesz vesztesége a választások után, de az biztos, hogy drámai átrendeződés az ellenzéki oldalon várható.
Szorosabb együttműködésre, de sok vitára is számít az ellenzéki pártok között Lakner Zoltán politológus. Az elemző a közös jelöltekről és együttműködésről szóló bejelentést értékelte, és azt latolgatta, mivel fog ez járni.
Pánikolhatott a kormány a válság kezdetén, ezért lehetett szüksége a felhatalmazási törvényre - állítja a politikai elemző, aki elmondja azt is, mire számít, képes lesz-e kezelni a gazdasági visszaesést a kormány. Lakner Zoltánnal, a frissen indult Jelen főszerkesztőjével Gergely Márton beszélgetett.
Lakner Zoltán politológus szerint nem céljuk a nagy hírportálokkal versenyezni.
A válságkezelés mára Orbán Viktor egyszemélyes akciófilmje lett, ahol nincs már a színen se a parlament, se az ellenzék. Viszont ez olyan helyzet, amilyennel a NER-nek még sosem kellett megküzdenie – állítja a HVG360-nak adott interjúban Lakner Zoltán. A politológussal elemeztük a kormánynak az önkormányzatokat célzó oldalvágásait, 2008 és 2020 válságait, illetve az akkori és a mostani Orbán Viktor válaszait, a Fidesz szavazóinak lehetséges reakcióit, és a hatalmi kommunikációt, ami a jól bevált recept szerint működik, csak éppen egy vírussal szemben még nem tesztelték.
Nem hiába dicséri az elmúlt 10 évét a miniszterelnök, hiszen az uniós pénzek csökkenésével a gazdaság növekedése a jövőben alább hagyhat. Közben véleményszerzőnk szerint az ellenzéknek sem ártana ezekről a kérdésekről gondolkodnia.
Ez még az én tapasztalt Orbán-fogyasztói hallásomnak-látásomnak is sok volt – mondta a katonák jelenlétéről Lakner Zoltán politikai elemző, aki szerint nyilvánvalóan kampánybeszédet mondott a kormányfő. Itt, a hvg360-on vele értékelte az országértékelőt Gergely Márton vezető szerkesztő.
Politikai elemző szerzőnk azt latolgatja, mi hozza majd el a demokratikus rendszerváltást: cizellált program vagy az indulatok egyetlen koncentrált kisülése.
Tegnap az állami kutatóhálózat élére kinevezett akadémikus arról osztotta meg a nézeteit, hogy azért van veszélyben a magyar identitás, mert a fiatalok Harry Pottert és Pókembert olvasnak.
A volt főszerkesztő-helyettesnek negyedévnyi fizetésével tartoznak.
Nem csak a Borkai-ügyön múlt az ellenzék előretörése az önkormányzati választáson - írja véleménycikkében Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint október 13-a szintlépés lehetett az ellenzéknek, de még nem biztos, hogy meg is tudják lépni azt.
„Ez az ország nem a Fideszé.” „Az ellenzéknek élnie is kell a lehetőséggel.” Ezt a két mondatot Lakner Zoltán politológus még a választások éjszakáján mondta, a választást követően pedig a hvg.hu közéleti podcastjában, a Fülkében arról beszélt, hogy bár az ellenzéki győzelmek után sem várható az Orbán-rendszer konszolidációja, az ellenzék növelheti a mozgásterét.
A Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek megjött az étvágya az EP-választás után, de koppantak. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A 168óra főszerkesztő-helyettese, politológus öt éve coming outolt a nyilvánosságnak. Ma is büszke rá.
A politológus szerint a házelnök szavai nemcsak a melegeknek szóltak, hanem mindenkinek: „A hatalom birtokosai kijelölik a helyedet, s ha ezt elfogadod, ha nem ugrálsz, akkor esetleg nem ér sérelem”.
A politológus szerint a műsorban elhangzottak illeszkednek az államilag előállított fake news terjesztésének tendenciájába, valamint az identitások és a magánélet területén vívott politikai harcba.
Lakner Zoltán politológus, főszerkesztő keményen kritizálja az ellenzéket, és új formációkat keres. Az ellenzéki politizálásnak ki kell lépnie a NER politikai rendszeréből, le kell számolnia a meglévő pártok megkerülhetetlenségének mítoszával, és fel kell karolnia a helyi kezdeményezéseket. Új út lehet a demokrata polgármesterek szövetsége.
Konferencián foglalták össze közvélemény-kutatók, politikatudósok, melyek voltak a választás nagy tanulságai. Az összkép nem éppen szívderítő: a baloldali ellenzék nyakig a bűnbakkeresésben, miután évekig a választási rendszer által diktált logika ellenében „fejlődtek”. A kormánypártnak pedig egyre nagyobb a hatalma, a politikai rendszert már nem lehet demokráciának nevezni. A csalásbotrányban nem segít az NVI kommunikációs-szakmai inkompetenciája.
A politológus nagyon szeretné, hogy ne azzal teljenek az éveink, hogy fogcsikorgatva túlélünk valamit, mert az életet végül nem éljük túl.